Balatonboglári Szüreti Napok

Hagyománnyá vált tánccsoportunk életében, hogy a balatonboglári BB Fesztivált egy közös üdüléssel is egybekötjük. Így augusztus 18-án elindultunk Bélatelepre, hogy a tánc mellett közösen úszhassunk a Balatonban. Szintén tradíció, hogy barátainkat, ismerőseinket is invitáljuk erre az összejövetelre, mondván: minél többen vagyunk, annál jobb a hangulat.
Vasárnap délután pedig először a Merlo színpadon mutattuk be a Bokréta című műsorunkat, majd adtunk ízelítőt a lelkes közönségnek a táncunkból: bárki szabadon beállhatott és kipróbálhatta a verbunk rejtelmeit, nehézségeit és varázsát. Ezt követően pedig a város „katlannak” hívott helyétől a fesztivál helyszínéig vonultunk fel. A menettáncban sok nemzet küldöttei is részt vettek, szokás szerint a borrendek, a helyi gazdák, pincészetek is felvonultak saját gépeikkel. Az este megkoronázásaként – a kicsik és nagyok örömére – megnéztük a tűzijátékot.